Rövid kis szösszenetet osztok meg veletek, ami évekkel ezelőtt, mondjuk 2000-ben éppen karácsonykor történt. Ilyenkor a legfontosabb mindenki számára a család, az együttlét, a nagy kajálások, közös éneklés, ajándékok, stb.., barátok hanyagolva, majd a szilvesztert megnyomjuk. Eltelt meghitten a szenteste, a családlátogatások közepette, illetve úgy 25.-én 7 óra tájban megszólalt bennem az amerikalizálódott belső énem és erős késztetés hatására felöltöztem és a villamosra vetettem magam, ami a Blaha Lujza térre vitt. Nem számított már a sült pulyka, mit nekem bejgli, hidegtálak, sütik! Nekem hamburgert kell ennem a Mekiben!!! Közeledvén az arany boltíves portál felé, gyanúsan sötét ablakok néztek rám vissza, szürkén, semmitmondva. Közelebb hajolva az üveghez láttam a bohóc gunyoros vigyorát: -így jártál kispajtás!
A sarki épület másik kirakatában, egy bosszús alak elkeseredett ábrázatát pillantottam meg, akiben felismerni véltem a barátomat és abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy egy cipőben járunk mi ketten, s neki ugyanúgy menekülnie kellett a csillagszórós kalácsillattól egy menedékbe, ahol nincsenek meglepetések, minden a régi és ínyenc gyomrunkat nem kavarják fel holmi vad magyaros ízek.
Szomorúan konstatáltuk helyzetünket, és megállapodtunk, hogy egy év múlva nem eshetünk ugyanebbe a csapdába. (Ezért lefagyasztottunk pár kilo hamburgert)
